Tinderen innen és túl 2. avagy akikért érdemes…

Tinderen innen és túl 2. avagy akikért érdemes…

Mert igenis találni ilyen férfiakat is a Tinderen. Kivételek, akik bár erősítik a korábban felállított szabályt, ugyanakkor mégis reményt adnak. 🙂 Három hét alatt hármukat sikerült megismernem személyesen. Ahányan annyifélék, mind külsőre, mind habitusra, mégis sokat kaptam mindhármuktól.

Életem első Tinder-es randevúja előtt kb. 4 napig cseteltünk. Olyan izgatottan készültem rá, mint valami tinilány az első találkozóra. Annyira nagy volt az összhang már úgy is, hogy még egymás hangját sem hallottuk, hogy meglehetősen nagy reményeket fűztünk mindketten a személyes megismerkedéshez. Bevallom, engem első körben már az is elvarázsolt, hogy a fiatalember adatlapján azt olvashattam: 196 cm magas. Még jó, hogy ezzel kapásból lenyűgözött engem, hiszen életemben nem volt még dolgom olyan férfival, aki közel két méteresre nőtt. Másnak ez talán még ijesztő magasság is lehet, nekem viszont a magam 180 centiméterével, úgy, hogy szívesen hordok magassarkú cipőket, maga volt a megtestesült álom. Az elképesztően hasonló gondolkodásról nem is beszélve. A randevú napján egy tréningen voltam és mivel ő is dolgozott aznap, csak annyit írtunk néha egymásnak, mennyi idő van még hátra a találkozásig. Számoltuk az órákat, ahogy a kisgyerekek várják a Mikulást.

Tinderen

És egyszer csak ott álltunk egymással szemben. Leírhatatlan érzés volt. Úgy mosolygott rám, mint aki a legcsodálatosabb ajándékot kapta, amire hosszú évek óta vágyik. Én pedig csak bámultam a szemébe hátraszegett fejjel, és majdnem elsírtam magam a boldogságtól. Úgy éreztem, HAZAÉRKEZTEM!!!!! Csodálatosan meghitt órákat beszélgettünk át egy budai étteremben s késő este már azt tervezgettük, hogyan töltjük el az előttünk álló egy hónapot, mielőtt elutazom a téli szezonra Ausztriába dolgozni. Ez csütörtök este volt. A következő 48 órában pedig történt valami. Vagy az is lehet, hogy már a találkozás napján. Talán sosem fogom megtudni. Lényeg a lényeg, a szombat este írt facebook üzenetemet másnap estig el sem olvasta. Azóta pedig egyetlen sort sem írt. Ennek pedig több, mint egy hónapja…

Döbbenet, fájdalom, düh, csalódottság, értetlenség. Ezeket és a kétségbeesésnek még vagy 50 árnyalatát éltem át a rá következő napokban. Majd’ megszakadt a szívem. Úgy zokogtam, hogy azt hittem, ott helyben belehalok. Mint akinek ki akarják tépni a szívét a mellkasából. Pár nap alatt megértettem, hogy semmit nem tehetek. Persze ésszel felérni és szívvel is elfogadni valamit közel nem ugyanaz. Hiába tudom, hogy a 2016-os év erről szól. A veszteségek megéléséről, arról, hogy megtanulunk elengedni dolgokat, helyzeteket, embereket. Helyet csinálva az újnak, valami sokkal jobbnak. Még nem látva mi is lesz az, de szívünk mélyéből bízni benne, hogy most is úgy lesz, mint eddig mindig. Ahol egy ajtó bezárul, ott hamarosan nyílik egy másik.

Tinderen

Pár nap után bármilyen nehéz is volt, rávettem magamat, hogy elkezdjem megvizsgálni a helyzetet más nézőpontból is. Ahogy korábban sokszor bevált, igyekeztem találni valami olyan apróságot, amiért hálás lehetek a fennálló helyzetben. Számomra a hála érzése az, ami végül mindig minden helyzeten, s bármilyen nehézségen átsegített eddig. Most is pontosan így történt. Halványan már mosolyogni is tudtam, mikor eszembe jutott a négy másik lemondott randevú, amiket arra a hétre már korábban leszerveztem. S arra gondoltam, hogy lehet mindössze az volt a lényeg, hogy ezeken mégse legyek ott. S hogy végül tényleg így történt, azt Neki köszönhetem. Megköszöntem hát és tovább kérdezgettem magamat, mi jó is van még a szituban, ami az épülésemet szolgálhatja. S mivel mindig csak az első lépést oly nehéz megtenni, hamarosan már majd’ egy tucat okot találtam arra, miért is jó, hogy végül így alakult a helyzet. Ettől persze a szívem egyelőre még közel sem lett sokkal könnyebb, de segített elfogadni azt, hogy úgy tűnik: Ő mégsem Ő. Hogy valami egészen más dolga volt az életemben, mint az, hogy együtt éljük le az életünket. De hát micsoda? Ki tudja? Kell-e egyáltalán mindig mindent pontosan tudni? Vagy elég rábízni magunkat a gondviselésre és szívünk mélyéből hinni benne, hogy az életben minden ÉRTÜNK és nem pusztán velünk történik. S hogy minden a mi tanulásunkat és fejlődésünket szolgálja.

Akár csak azáltal, hogy napokon keresztül egy kamaszlány izgatottságával készültem az első randevúmra hosszú idő után. Vagy azáltal, hogy majd’ 40 évesen végre megtapasztalhattam, milyen úgy bújni valakihez, hogy elveszek az ölelésében. Hogy lehetek kicsi és törékeny valaki mellett. S aztán elgondolkodjak rajta, vajon tényleg ezt akarom-e? Tényleg oly fontos ez? Vagy mindössze az kellett, hogy a szó szoros értelmében jó magasra rakja a mércét számomra, s azt mondjam magamnak: ŐT vagy nála jobbat. S mire idáig jutottam a gondolatmenetben, megéreztem valamit mélyen legbelül. Azt, hogy már el tudom engedni. S hogy ha úgy kell lennie, mert még dolgunk van egymással, akkor csak és kizárólag ezzel kaphatom Őt vissza. Ha akarom még egyáltalán… De mindenképpen hálás vagyok neki és feltétel nélküli szeretettel gondolok rá.

Tinderen

Aztán eltelik majdnem három hét és egyszer csak felbukkan valaki. Szimpatikus, kedves és meglehetősen hasonlóan gondolkodunk. Mikor kiderül, hogy abban a városban lakik, ahonnan pont egy hónapja költöztem el, a háttérben felvillan egy pici piros lámpa. Ismerem, mert már máskor is előfordult, hogy figyelmeztetett. Hogy fontoljam meg, merre megyek tovább. Mert van egy jó választás, s létezik egy még jobb. Ami viszont jó eséllyel kicsit göröngyösebb úton vezet ugyanakkor. Hisz éppen azért még jobb, mert többet tanulhatok általa… Sokat mégsem agyalok ezúttal rajta, hisz másnap pont arrafelé van dolgom. Miért is ne ismerjük meg egymást személyesen? Megtesszük. Nagyon jót beszélgetünk, s mivel a vonatom egy órát késik, ezért még kapunk egy kis haladékot a búcsúzás előtt. Következő hétre már meg is beszélünk egy új találkozót, amikor neki van dolga Pesten. Az addig hátralévő pár napban pedig tovább csetelünk, és telefonon tartjuk a kapcsolatot.

S ahogy közeledik a következő közös program időpontja, egyre inkább körvonalazódik bennem egy érzés. Nyilvánvalóvá válik pár nap alatt, hogy ő jóval többet akar tőlem, minthogy klasszul elcsevegünk alkalomadtán egy jó ebéd vagy vacsora mellett. Én viszont azt érzem, hogy hiába szeretnivaló a stílusa, hiába tetszik a humora és simogató a hangja, mégsem az az ember, akitől többet szeretnék egy kellemes baráti kapcsolatnál. S pontosan tudom, hogy ezt muszáj meg is mondanom neki. Minél előbb, annál jobb. Főleg mert mások hülyítése nem az én stílusom, s nem is túl fair senkivel szemben. Arról nem beszélve, hogy ő sokkal jobb ember annál, minthogy megérdemelné, hogy az időt húzva belemenjek valamibe, amiből aztán később még nehezebb kikecmeregni. Ő teljes őszinteséget érdemel, hisz én is azt kaptam tőle. Elmondta, hogy mióta megismert, mosolyogva kel és fekszik. S hogy az életében kisütött a nap – miattam… Mert kedves voltam vele, érdeklődtem iránta és figyeltem rá. Én pedig azt érzem, hogy rájöttem, mi dolgunk volt egymással. Én voltam a katalizátor egy folyamat beindításában. Mert ő már kész volt arra, hogy nyisson. S ahogy felém megtette, mert eljött az ideje, most már mással is működhet számára. S mivel a közös hang és hasonló gondolkodás az első pillanattól megvan köztünk, jó esélyt érzek arra, hogy a szavaim úgy mennek át és fognak talajt, ahogy terveztem.

Én pedig ismét egy értékes ismeretséggel gyarapodtam, akivel tanítottunk egymásnak valami olyat, amire a másiknak éppen ott és akkor szüksége volt. Az ő mondata nekem ez volt: amire van megoldás, azért fölösleges aggódni, amire nincs, azért meg hiábavaló… S hogy miért ezt és miért akkor kellett kapnom? Mert 24 órán belül alkalmazhattam egy olyan szituációban, amiben e mondat nélkül kétségbeesve cselekedtem volna, csak rontva az adott helyzeten. Hálásan köszönöm!

Tinderen

S mert három a magyar igazság, ide kívánkozik még egy találkozó története. Péntek reggel 7 órakor kávézni egy gyorsétteremben úgy érzem kimeríti a szokatlan randi fogalmát. Mégis remekül sikerül a kezdő mosolytól a befejező ölelésig. Valakivel, akivel előtte kb. egy hétig semmitmondó dolgokról csevegtünk, meglehetősen hosszú szüneteket tartva. Olyannyira, hogy eleinte szóba sem került a személyes találkozó lehetősége. Aztán nagyjából ‘mit veszíthetünk?’ alapon megbeszéljük, hogy mégis összefutunk egyszer, hisz abból baj nem lehet. Mivel mindketten meglehetősen elfoglaltak vagyunk, a fent említett hely és időpont az egyetlen lehetőségünk, ha valóban meg akarjuk ismerni egymást személyesen is. De akkor már mindkettőnket hajt a kíváncsiság valamiért, úgyhogy összehozzuk a találkozást.

S hamarosan újra megtesszük. A kettő közt eltelt pár napban pedig már egészen meglepő irányt vesz a beszélgetésünk. Izzik a levegő a cseten és csak kapkodom a fejem, miket hozunk ki egymásból. Egészen újszerű élményekben van részem. Ráadásul valaki olyannal, akitől végképp nem is számítottam rá. Mindazonáltal élvezem a szituációt. Szinte fürdök benne, milyen hatással tudok lenni egy férfira. Ugyanakkor új oldalamról ismerem meg saját magamat is… Ennek köszönhető, hogy mikor megkér, elutazás előtt töltsek vele egy éjszakát, szinte azonnal igent mondok.

Tinderen

Túlagyalás, továbbgondolás, kombinálás nélkül. Pusztán mert úgy érzem, megérdemlem a jót s már készen állok azt elfogadni is. A folytatás pedig úgyis az lesz, ami mindkettőnk tanulását szolgálja. Talán együtt. Talán mással. De mindenképpen egy csodálatos éjszaka emlékével gazdagabban.

KÖSZÖNÖM Tinder!

Szerző: Kiss Boglárka, a kissblogi.hu bloggere

(A képek illusztrációk.)

Várunk szeretettel Nőkör közösségünkben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.