3 éve költöztünk szét a volt férjemmel. Az azóta eltelt időt sem töltöttem persze zárdában, de tartós kapcsolat kialakítására valahogy azóta nem került sor. Nem annyira tudatosan alakítottam így, egyszerűen egészen máshol volt a fókusz az életemben.

Az első független félévem annak jegyében telt, hogy igyekeztem visszanyerni megtépázott női önbecsülésemet. Ebben eleinte némi alkohol tartalmú italkészlet volt a segítségemre. Bár kezdettől éreztem, hogy ennél azért létezik jobb megoldás is… De mit tegyek, vendéglátós vagyok, mi először a pohárhoz nyúlunk ilyen esetekben. Aztán mikor megittam a magamét, új vizekre eveztem. A következő bő két évben azzal múlattam az időt, hogy siralmasabbnál szánalmasabb próbálkozások során edzettem magamat. Nem értve, miért vagyok képtelen találni magam mellé egy épkézláb férfiembert. Holott pontosan tudom, milyen társra vágyom. És már az 50 pontos listát is redukáltam 5-re, de ahhoz aztán ragaszkodom minden áron.

Igenám, de akit én elképzeltem magam mellé, ahhoz a FÉRFI-hoz egy igazi NŐ illik. Nem pedig egy magamfajta zavart kislány, aki még 40 évesen is azzal a tudattal küzd, hogy a szülei fiúnak várták s nagyjából így is kezelték őt mindig is. Aki közel sincs tisztában vele, NŐ-ként hányféle szerepet lehet megélni, s melyikben hogyan lehet eredményesen és sikeresen működni.

Újfent tanulásra adtam hát a fejem. Annak a módszernek a híve vagyok, hogy az ismereteinket a legjobb játékos formában bővíteni. Úgy, hogy élvezzük is magát a tanulás folyamatát. Adta magát tehát a lehetőség, hogy személyesen is megismerjek egy telefonos alkalmazást, amiről másoktól már sokat hallottam. Jót is, rosszat is vegyesen, nagyjából egyforma arányban. Így került fel a telefonomra bő egy hónapja a Tinder elnevezésű társkereső program. Merthogy szeretek magam véleményt alkotni, miután én magam tapasztaltam. Szóval akkor tanulásra fel!

Gyors regisztráció, pasik jobbra/balra dobálva, menet közben feltöltve a fotóim és megírva a bemutatkozóm. Mely aztán a későbbiek folyamán többször gyors egymásutánban módosul. S ahogy finomul az ottani fogalmazásom arra vonatkozóan, mit osztok meg a másik nemmel, úgy bukkannak fel egyre „használhatóbb” példányok a „párjaim” közt. Vagy legalábbis gyorsan szűrődnek az első pár mondat után…

Kezdetben csak ámulok, mennyi napszemüvegben, csajjal fotózkodó, verdában feszítő, motoron pöffeszkedő, konditeremben és/vagy mosdóban szelfiző példány akad az általam behatárolt korosztályban. Azokról már nem is beszélve, akik nem raknak fel képet magukról valamint egy árva szót sem írnak bemutatkozásul. Picit töröm a fejem, mi lehet az oka. Majd rájövök, hogy tökmindegy. Nem szociológiai tanulmányokat folytatok a Tinderen. Úgyhogy gyorsan túlteszem magam rajta, hogy legutolsó love.hu-n történt ismerkedési próbálkozásom óta relatív keveset változott a felhozatal, és áthelyezem a fókuszt azokra, akik értelmesnek és normálisnak TŰNNEK…

Első körben azok kóstolnak be, akiknek leginkább csak régi énem bizonytalan rezgései mennek át. Amikről én azt hittem nagy büszkén, hogy már réges-régen magam mögött hagytam. Egy frászt!!! 🙂

Így bukkan fel a megmentésre váró válófélben lévő. A pocsék házasságban élő, gyerek okán válni nem tudó, magányát enyhíteni akaró. A magabiztost játszó, spiri rezgésekkel apelláló, aki vadul bizonygatja nekem, mennyire nagyon nőnek lát engem. És mennyire imádja a szókimondásom és a magabiztosságom. Amit csak az erős férfiak képesek elviselni, a gyengék pedig fejvesztve menekülnek a magamfajtától. Amúgy tudok neki segíteni Ausztriában elhelyezkedni esetleg? Merthogy remek szakmája van és abszolút pozitívan gondolkodik, de ebben az országban nem lehet megélni még a magafajtának sem, ezért átmeneti financiális nehézségei támadtak.

Velük párhuzamosan előkerül az extrém helyen orálozni vágyó, aki saját bevallása szerint majd szétrepedő gatyájában alig elférve vehemensen győzköd, hogy ne foglalkozzak a köztünk lévő magasság különbséggel. Kisvártatva beesik egy 24 éves egyetemista, aki 48 évesként van regisztrálva. De ha már összebotlottunk azt javasolja, igazán csinálhatnánk néha ezt-azt. Aztán ott a jól szituált üzletember, aki a bemutatkozásban a diplomái és nyelvvizsgái számával kezd. Majd rögtön közli, hogy nem ez számít, hanem az emberi értékek. Majd felajánlja, hogy örömmel elszórakoztat szexuálisan. Van művészlélek is, akiről a beszélgetés nem túl sokadik mondatánál már azt sem tudom miért is dobtam jobbra?

Összefoglalva a Tinder-en töltött első három hét tapasztalatait, a következő eredményre jutottam. Kevés kivételt leszámítva (akikkel végül is találkoztam és legközelebb beszámolok róluk), a „jobbra dobottakat” három csoportba tudom osztani:

1. Tragikus hirtelenséggel a bugyimban turkálni kezdők. Tőlük rövid úton szabadulok, befejezve a ‘párosodást’, s a sokadik után rájövök, át kell írnom a bemutatkozásomat. Hisz hiába gondolom úgy, hogy fontos egy kapcsolatban a jó szex, teljességgel fölösleges a nyálcsorgatók orrára kötni mindjárt az első „szia” előtt az álláspontomat. Persze megtehetem, hogy eldugom valahova a szöveg legaljára – 8-as betű mérettel, láthatatlan netes tintával írva az infót. Minden hiába. A típus mintapéldányai hiperérzékeny radarral találják meg ezt az egyetlen mondatom s alapozzák aztán erre az ismerkedést. Én meg csak kamillázok, miért mindenki csak megdugni akar?

2. Végtelenségig nyújtják a semmitmondó csetelést, próbára téve türelmem és udvariasságom egyaránt. E kettő küzdelméből végül az ránt ki, hogy eszembe jut, mekkora kincs az időm, s hogy nem akarom azt akárkivel megosztani.

3. Nuku levélváltás után akar találkozni. Magáról semmit nem elárulva. Engem alaposan kifaggatni igyekezve.

Összességében azért elmondható, hogy a foglalkozás igenis elérte célját. Jól szórakozva, sokat tanultam megint, viszonylag rövid idő alatt elég széles spektrumot felmérve. Ha a mintavétel nem is volt reprezentatív, ahogy a közvélemény kutatók szoktak fogalmazni, számomra mindenesetre egyelőre bőségesen elég. Ahhoz, hogy tovább tanuljam helyén kezelni a netes társkereső alkalmazásokat, saját magamat és az ilyen platformon felbukkanó férfiakat. Hamarosan beszámolok azokról is, akik miatt még inkább érdemes regisztrálni és megtanulni okosan használni a Tinder alkalmazást. Mert azért igenis hozzátartozik az igazsághoz, hogy vannak kedves, udvarias, szeretni való kivételek, akik erősítik a szabályt, miszerint csak óvatosan a netes ismerkedéssel…

Szerző: Kiss Boglárka, a kissblogi.hu bloggere

(A képek illusztrációk.)

Várunk szeretettel Nőkör közösségünkben.