Eljátszottam a gondolattal, hogy ha az életem regény lenne, mi lenne benne a szerepem. Én lennék a pökhendi grófkisasszony, aki tisztában van a szépségével és úgy játszik a férfiak érzéseivel, ahogy neki tetszik? Vagy én lennék a bögyös konyhalány, akinek minden vágya, hogy az úrfit az ujja köré csavarja? Vagy a kedves nagynéni, aki imádja testvérei gyermekeit? Egy zsémbes öregúr a szomszéd portáról, vagy a jóképű joghallgató, aki politikai karrierről álmodik?
Maya megszeppenve ült a kanapén. Azt a feladatot kapta, hogy írjon egy mesét a nőiséggel kapcsolatban. Nőiség? Az övé? Másoké? Vagy nőiség úgy általában?
Szeretetre vágysz? Szeress!
Mondotta volt Marcus Valerius Martialis római költő jó néhány évszázaddal ezelőtt…
Méghozzá először is ÖNMAGADAT!
Egészítem ki én a fentieket elmúlt 40 évem tapasztalatát felhasználva.
Találkozásunk szétrobbantotta addigi világunk. Ezer darabra tört bennünk és körülöttünk mindent. Sőt. Olyannyira összedarált bennünket, hogy teljesen elveszítettük Önmagunk.
Húúúú, de nem egyszerű ez az elengedés! Azt hittem, jobban fogom viselni, hiszen erős és (többnyire) racionálisan gondolkodó nő vagyok, de ezzel az érzéssel nehezebben küzdök meg, mint amire számítottam.
Hol is kezdjem? Talán ott, amikor az hittem, hogy nincs hitem? Holott akkor is volt, csak nem abban, amiben kellett volna… Vagy inkább ott, amikor elkezdtem abban hinni, hogy ha van hitem, bármi az enyém lehet? Egyik sem. Indulok inkább onnan, mit jelent számomra a HIT – ma. Ebben a pillanatban, mikor ezeket a sorokat írom. Az életem alapját. Az egyik legfontosabb értéket, mely az előttem álló évekre biztosítja számomra, hogy amit megálmodok, azt valóra is válthatom.