Szeretetre vágysz? Szeress!
Mondotta volt Marcus Valerius Martialis római költő jó néhány évszázaddal ezelőtt…
Méghozzá először is ÖNMAGADAT!
Egészítem ki én a fentieket elmúlt 40 évem tapasztalatát felhasználva.
Hallom, ahogy sírsz a szobádban.
Még nem alszod át az éjszakát. Azon gondolkodom, felkeljek-e hozzád, vagy hagyjam, hogy álomba sírd magad. Egyesek szerint mindig fel kell venni a gyereket, amikor sír, ne érezze magát soha egyedül. Mások azt javasolják, hagyjam sírni, megszokja majd, s ha megtanulja, hogy nem veszik fel mindig, végül átalussza majd az éjszakát. Melyiknek higgyek? Melyik alapján cselekedjek?
Míg ezen morfondírozom, elszenderülök.
Egy iskolai románc történetéről szeretnék mesélni. Egy lányról, aki igéző zöld szemeivel rabul ejtette a szívemet.
Egy szokásos hétköznapon sétálgattam az iskolám folyosóján, amikor hirtelen megláttam Őt. Páratlan szépsége magával ragadott, vonzó külsejére felfigyeltem, és belül valami összefacsarodott bennem, leginkább talán úgy mondanám: tudtam, hogy ő az igazi. Gyönyörű zöld szemei nagyon megtetszettek, azonnal megfogott velük, nem tudtam róluk levenni a pillantásom. Itthon, az utcán, a közértben, mindenhol csak rá gondoltam.