November első két napja az emlékezésről, az elhunytakról, az eltávozott lelkekről szól. Ilyenkor jóval többen látogatunk ki a temetőkbe, több mécsest gyújtunk meg, és hosszasabban elmélkedünk az élet értelméről, vagy az általunk hagyható lenyomatokról.
Ma a tengerparti templom mellett sétáltamban egy temetésbe botlottam. Szikrázó napsütésben, csodaszép, nagy templom előtt feketébe öltözött emberek, vadonatúj, nagy fekete autókban. Micsoda éles kontrasztnak láttam az eseményt, amire érkeztek, és ahogy ölelkeztek a drága kocsik mellett, beszélgettek és örültek egymásnak: annak, hogy találkoztak, hogy együtt voltak.
Majdnem egy évvel ezelőtt írtam meg a cikkem arról, hogy érett nőként érett férfi társra vágyom. Talán eszembe sem jutott volna átolvasni, vagy elgondolkodni az írás tartalmán, ha a napokban nem osztja meg valaki egy részletét.
Ahogy olvastam, a szívemet a torkomban éreztem dobogni, hiszen minden megvalósult, amit leírtam.
Mert igenis találni ilyen férfiakat is a Tinderen. Kivételek, akik bár erősítik a korábban felállított szabályt, ugyanakkor mégis reményt adnak. 🙂 Három hét alatt hármukat sikerült megismernem személyesen. Ahányan annyifélék, mind külsőre, mind habitusra, mégis sokat kaptam mindhármuktól.
Hol is kezdjem? Talán ott, amikor az hittem, hogy nincs hitem? Holott akkor is volt, csak nem abban, amiben kellett volna… Vagy inkább ott, amikor elkezdtem abban hinni, hogy ha van hitem, bármi az enyém lehet? Egyik sem. Indulok inkább onnan, mit jelent számomra a HIT – ma. Ebben a pillanatban, mikor ezeket a sorokat írom. Az életem alapját. Az egyik legfontosabb értéket, mely az előttem álló évekre biztosítja számomra, hogy amit megálmodok, azt valóra is válthatom.
Hogyan mondjam el, amit elmondani nem lehet? Hogyan kérjem a feloldozást tőled azért, amiért nem lehet? Hogyan beszélgessek veled, meg nem született gyermekem?
Gyönyörű, felemelő estét éltem át a Balaton partján.
Augusztus 20-án fáklyás menetre indultunk a Balatonra keresztény gyülekezetem tagjaival, az ország más részeiből érkezőkkel, vagy olyanokkal, akik a határon túlról utaztak haza erre az eseményre. Nagyjából 300-an vonultunk végig fáklyákkal a kezünkben, énekelve, zenélve, táncolva.
A hit kérdése nehéz. Sokan, ha meghallják a hit szót, egyből valamilyen vallásra gondolnak. Azonnal ki is jelentik kategorikusan, hogy ők bizony nem hisznek. Nos, hölgyeim, a helyzet a következő: mindig, mindenkor, és megkérdőjelezhetetlenül hiszünk. Nem biztos, hogy valamilyen transzcendens erőben. Önmagunkban, a Sorsban, a véletlenekben, abban, hogy holnap újra felkel a nap.
A hit változtatta meg az egész életemet. Hit nélkül, Isten nélkül, Jézus nélkül semmi vagyok. Csak bennük hiszek. Ők soha el nem hagynak, mindig szeretnek, mindig vigasztalnak. Kiteszik nekem a kis útjelző táblácskákat, és én nem térek le arról az útról, amit ők mutatnak nekem.
Istenbe és Jézusba vetett hitemmel újra tudok szeretni. Már nem félek semmitől, elmúltak a félelmeim, amióta velük járok, és átadtam az életemet nekik. Gyönyörű és boldog érzés. …