Világ életemben szenzitív voltam. Azzal a bizonyos hatodik érzékkel rendelkezem ma is.
Mint oly sok más negatív történést, a férjem halálát is megéreztem. Ebben az időben a Gellért téri Házasságkötő Teremben dolgoztam anyakönyvvezetőként. Általában fél ötkor indultam haza munkából a Körtérig a hetes busszal. Aznap nagyon feldobott voltam, olyan „vesztemet érzem” hangulatom volt. Mindenen nevettem, vicceltem.
Hol volt, hol nem volt, messzi vizeken túl élt egyszer egy kis hableány. Ez a kicsi leány egy óriás nagy palotában éldegélt édesapjával, és húgával. Gyönyörű vízi liliomok, pompázó tengeri rózsák és csillogó kardvirágok között úszkálhatott egész álló nap.
Találkozásunk szétrobbantotta addigi világunk. Ezer darabra tört bennünk és körülöttünk mindent. Sőt. Olyannyira összedarált bennünket, hogy teljesen elveszítettük Önmagunk.
Nemrég túlestem egy kellemetlen gyomorfertőzésen. Ennek kapcsán elgondolkodtam az egészség, a gyógyulás és az életmód összefüggéseiről.
A gyógyulás egy olyan csodálatos folyamat, amelyben megtalálhatod önmagad. A tünetek sokszor fékek, amelyek nem engedik, hogy a szokott intenzitással végezzük dolgainkat, őket okoljuk azért, mert életünk kibillent a megszokott kerékvágásból. Lassítanak, tompítanak, kétségbe ejtenek, a fájdalom által más tudatállapotot hoznak létre – ezek az árnyoldalai.
Ez a történet 2014. decemberében kezdődött, amikor addigi életem minden felgyülemlett elfojtása, fájdalma és keserűsége egyetlen kegyelemdöféssel rántott lelkem sötét éjszakájának legfélelmetesebb árnyai közé, a kétségbeesés határtalan mélységeibe. Változtatásért kiáltott addigi életem. A felfelé vezető úton kerestem a biztos irányt, és sóvárogtam a pozitív gondolatok elragadó világa után.