Majdnem egy évvel ezelőtt írtam meg a cikkem arról, hogy érett nőként érett férfi társra vágyom. Talán eszembe sem jutott volna átolvasni, vagy elgondolkodni az írás tartalmán, ha a napokban nem osztja meg valaki egy részletét.
Ahogy olvastam, a szívemet a torkomban éreztem dobogni, hiszen minden megvalósult, amit leírtam.
Sok a sebzett, harcos nő a világban. Megbántott kislányokként délibábos jelmezbálban, álruhába bújva hordjuk szívünket a tenyerünkön, féltve a további sérülésektől. De elzárva, elrejtve azt, akik vagyunk, nem élhetünk teljes életet, s tán sosem érkezünk meg a bennünk élő istenihez, akik mindennél igazabbul vagyunk. Félve, remegve nem jutunk el önmagunkhoz, ahhoz, ami lehetséges számunkra. Rejtve marad mindaz, amiért jöttünk, amiért asszonysorsot vállaltunk ebben a világban.
Egyetlen találkozás ezernyi szikrát szórt szét bennem. Bennünk. És ehhez a találkozáshoz a Tinder, mint online társkereső egy csatorna volt. Egy olyan csatorna, amely lehetőséget biztosított arra, hogy egy holland férfi és egy magyar nő találkozzon Máltán.
1997-1998-ban kezdődött minden. Mikor még betárcsázós internetünk volt, és csak délután 6 után lehetett gép elé ülni, mert akkor volt olcsóbb a vonal.
Nem vagyok híve a netes ismerkedésnek. Annak ellenére sem, hogy körülöttem igen sok a pozitív példa, több ismerősöm is az interneten találta meg a párját. Épp ezért vetettem bele magam én is. Többször is. Hogy majd hátha. Minden egyes alkalommal megfogadtam, hogy „na, akkor most ez lesz az utolsó”, később mégis úgy döntöttem, hogy „teszek még egy utolsó próbát”. (A történetben szereplő neveket természetesen megváltoztattam.)
Találkozásunk szétrobbantotta addigi világunk. Ezer darabra tört bennünk és körülöttünk mindent. Sőt. Olyannyira összedarált bennünket, hogy teljesen elveszítettük Önmagunk.
Mert igenis találni ilyen férfiakat is a Tinderen. Kivételek, akik bár erősítik a korábban felállított szabályt, ugyanakkor mégis reményt adnak. 🙂 Három hét alatt hármukat sikerült megismernem személyesen. Ahányan annyifélék, mind külsőre, mind habitusra, mégis sokat kaptam mindhármuktól.
3 éve költöztünk szét a volt férjemmel. Az azóta eltelt időt sem töltöttem persze zárdában, de tartós kapcsolat kialakítására valahogy azóta nem került sor. Nem annyira tudatosan alakítottam így, egyszerűen egészen máshol volt a fókusz az életemben.
Hosszú idő után eljutottam arra a pontra, amikor végre megértettem, mennyire értékes vagyok. Mennyi mindent élvezhetek az életből, mennyi mindent vehetek ki magamnak, és mennyi mindent rakhatok bele. Mennyi mindent tudok adni a társamnak, és mennyi mindent kaphatok tőle, aminek befogadására képessé váltam.
Pár évvel ezelőtt kimentem Németországba örömlánynak. Engem is meglepetésként ért, hogy éppen ebben a szakmában leszek megbecsülve. Egy barátnőm biztatott, jó kereseti lehetőség, próbáljuk meg. Nekem nem volt állásom, már régóta azzal küzdöttem, mihez kezdjek. Annyira el voltam keseredve, hogy átgondoltam, és úgy döntöttem, belevágok. Lakást szerettem volna venni, illetve addig is biztosítani magamnak egy albérletet. Otthon nem maradhattam, így ez egyfajta menekülés is volt részemről.
Mindig vonzott a szexualitás, az érzékiség, és a fantáziám is élénk, bár előtte sosem csináltam ilyet, és rettenetesen meg voltam rémülve. Arra, ami ott fogadott, még így sem voltam felkészülve.