Izgalmas, és talán az egyik legfontosabb kérdés az életünkben, hogy mit akarunk örökül hagyni gyermekeinknek. Kacsalábon forgó palotát? Kimeríthetetlen bankszámlát? Folytonos bevételt termelő vállalkozást? Biztonságos(nak gondolt) életet?

Én ma már valami egészen mást szeretnék örökül hagyni gyermekeimnek, mint azt gondoltam akár 10 évvel ezelőtt. Ahogy változott az életem, a világlátásom, teljesen megváltoztak a prioritásaim.

Igyekeztem összegyűjteni,

mit is akarok örökül hagyni.

És bár a lista korántsem teljes, elindulok az úton, hogy megmutassam, mit tartok igazán értékesnek.

A pajkosan hajukba kapó és arcukat cirógató lágy szellő susogását.

A bőrükön érzett napsütés melegét, mint egy másik ujj érintésének boldogságát.

A kellemes fáradságot, amint hegynek fel, völgynek le baktatnak.

A könnyedséget, amint az őket bársonyosan körülölelő vízben lubickolnak.

A mosolyt az ajkukon, amikor szeretteiknek örvendeznek.

A békességet a szívükben, hogy minden jól van úgy, ahogy van.

A harmóniát, ami sugárzik belőlük és átsugárzik minden kapcsolatukra.

A szeretetet, amelyet fogadnak, adnak, áramoltatnak magukban, maguk körül.

A nyugalmat, amellyel az életükbe érkező helyzeteket fogadják, és megoldják.

A hitet saját nagyszerűségükben, és kreativitásukban.

A teljes beleéléssel megélt pillanatok örömét.

A bizonyságot, hogy tökéletesek, és érdemesek minden örömre és boldogságra.

A tudatot, hogy bármit képesek elérni és megvalósítani, amit csak kigondolnak.

Annak a csodálatos lénynek a megértését és elfogadását, akik ők maguk.

Mindezekhez pedig legfőképpen kívánok nekik bátorságot, hogy merjék megélni önmagukat, tündöklő lényüket, és higgyék el, hogy nagyszerűségükkel és boldogságban megélt életükkel adhatják a legtöbbet a világnak.

Tudom, hogy ezekkel az értékekkel bárhol, bármikor megállják a helyüket és ezek tudatában érezhetik igazán a belső elégedettséget, nyugalmat. Mert bár banális, mégis igaz: a külső megerősítések, külső (értéknek hitt) vagyontárgyak múlandók, elveszejthetők. A belső erőforrásaik mindig bennük vannak, mindig velük lesznek.

Mindezek mellé pedig kívánom,

hogy örizzék meg a pillanatok örömét emlékeikben.

A közös röhögéseket, amelyeket együtt éltünk meg.

A fantasztikus kalandokat, amelyekben együtt vettünk részt.

Az öleléseink, a csókjaink, a könnyeink melegét.

A végtelen szeretettől homályos szemeink képét.

Élvezzék azt eltéphetetlen köldökzsinórt, amelyen keresztül örökké áramlik az a végtelenség, aminek kifejezésére nincsenek szavaink.

Amint képesek megélni, és értékelni azt a paradicsomot, ahol élünk, azt a ragyogó lényt, akik ők maguk, és azokat a kapcsolatokat, amelyeket kialakítottak, akkor tudják majd igazán élvezni az életet, ezáltal pedig a kényelmüket szolgáltó dolgokat. Hiszen élhetnek bármekkora komfortban, ha belülről ürességet éreznek, az sosem lesz elég. Ellenben amint megvan a belső elégedettség, akárhol is vannak, élvezni fogák az életüket.

Kívánom, hogy képesek legyenek kitörni a generációs és szocializációs mintázatokból, amelyeket rajtam keresztül, általam tanultak meg és tettek magukévá. Kívánom, hogy megtalálják a belső szabadságukat, azt az erőt, amely vezércsillagként kormányozza majd életüket.

Remélem, hogy egy napon sikerül átadni és örökül hagyni gyermekeimnek, hogy a legértékesebb kincsek ők maguk, és az életük, a mindennapjaik a legnagyobb adomány, amit a világnak adhatnak. Hiszem, hogy amint ez bekövetkezik, ők is képesek lesznek hasonló szellemű örökséget hagyni gyermekeiknek.

Szerző: Gürtler Szilvia

Fotók: unsplash

Ha még nem vagy tagja a Nőkör facebook csoportomnak, akkor kérlekk, csatlakozz, és hasznosítsd a magad számára az ott kommunikáltakat. Ha már tag vagy, akkor pedig légy továbbra is aktív alakítója az ottani közösségnek.