Több mint 2 évvel ezelőtt azzal zártam a cikkem, hogy kíváncsi vagyok, miről írok majd egy év múlva. Nos, az elmúlt jónéhány hónap ismét fordulópontokat hozott, ahol újradefiniáltam önmagam, és azt, hogy ki vagyok én.

Összeköltözésünk után pontosan 2 évvel úgy éreztem, mintha két külön életet éltünk volna egy házban. 2 bokaficam után pedig már nem tudtam tovább félrefordulni, kimondtam hát, hogy elég volt, muszáj tudomásul vennünk, hogy más irányba halad az életünk.

Úgy döntöttünk, folytassuk immár külön. Elismeréssel, szeretettel tekintve a másikra, mégis a magunk útját járva. Azt az utat, ahol mindketten teljesen önmagunk lehetünk, és amerre kedvünk tartja, arra mehetünk.

Évekkel ezelőtt még bezárva éltem. A saját magam által teremtett börtönben. Korlátoztam magam, elvárásokat szabtam magam felé, versengtem, igyekeztem megfelelni és úgy cselekedni, ahogy mások elvárták. Éreztem a falakat, az elillanó lehetőségeket, valaminek a hiányát. Aztán robbantam.

Változtattam, és ahogy ez lenni szokott, a robbanás helyén új ágak sarjadtak.

Igen ám, csakhogy az új még mindig a régi hitrendszeremre épült, így még mindig ugyanazt a mintát követtem, amit az elmúlt évtizedekben megszoktam. Bár senki nem kérte, én mégis elkezdtem alárendelődni, és aszerint élni, amiről azt gondoltam, a másik azt szeretné, olyannak vágyik engem látni. Csakhogy ez megint – vagy még mindig – nem arról szólt, hogy ki vagyok én.

Így persze nem meglepő, hogy amint újra a régi sémák mentén éltem, kezdtem ismét elveszíteni önmagam. A vállalkozásom akkor kezdett igazán élni, amikor a társam kiszállt belőle, én pedig leginkább akkor energetizálódtam, amikor egyedül voltam. Bár a közös élet sok tekintetben működött, ezen felismerések hatására valahogy elkezdett motoszkálni bennem valami.

Egyre tisztábban kirajzolódott, hogy ez a kapcsolat betöltötte küldetését. Sokat tanultam benne önmagamról, felismeréseim és megértéseim születtek. A legfontosabb ezek közül, hogy akkor élhetek új minőségű párkapcsolatot, ha abban önmagamat elismerem. Ha azt mutatom, aki én vagyok, és engedem, hogy erre csatlakozhasson rá a másik.

3 éve azt írtam, megérettem egy minőségi kapcsolódásra. Ami igaz volt akkor is és most is. Csak éppen egy egészen másfajta minőségnél tartok ma, mint akkoriban. Mert félreértés ne essék, ő most is kedves, szerető, barátságos és intelligens partner. Én sem látok vagy érzékelek másképpen, más szempontok mentén, és ugyanúgy szeretem, elfogadom. „Csak” az életünk változott meg közben, és annyira különböző utakra léptünk, hogy már nem működik a közös teremtés.

Köszönöm régi társam, hogy voltál nekem, hogy néha emeltél és megtartottál. Köszönöm, hogy ennyi mindenre ráláthattam önmagamban, és újfajta nézőpontokat kaptam. Köszönöm a türelmedet, az elfogadásodat és a szeretetedet, ami segített megtalálnom belső erőmet. Köszönöm, hogy fejlődhettem, és hogy megérted, elfejlődtem mellőled.

Tekintetem most másfelé fordítom, és engedem, hogy új energiákkal teli kapcsolódás érkezzen az életembe, amiben a mostani tudásommal élhetem és mutathatom, hogy ki vagyok én.

Szerző: Gürtler Szilvia

Szeretettel várunk csoportunkban.