
Hogyan tett csodát velem a hit?
Hit
A hit változtatta meg az egész életemet. Hit nélkül, Isten nélkül, Jézus nélkül semmi vagyok. Csak bennük hiszek. Ők soha el nem hagynak, mindig szeretnek, mindig vigasztalnak. Kiteszik nekem a kis útjelző táblácskákat, és én nem térek le arról az útról, amit ők mutatnak nekem.
Istenbe és Jézusba vetett hitemmel újra tudok szeretni. Már nem félek semmitől, elmúltak a félelmeim, amióta velük járok, és átadtam az életemet nekik. Gyönyörű és boldog érzés.
Kegyelem
Nagyon nagy kegyelmet kaptam Istentől. Nem engedte, hogy öngyilkos legyek a legnagyobb bánatomban. Mikor úgy döntöttem – pontosan egy évvel ezelőtt -, hogy nem akarok tovább élni, olyan erővel szakított ki abból az ördögtől való gondolkodásból, hogy a gyülekezetemig repített. Hála és végtelen szeretet van a szívemben irántuk. Ők lettek Isten és Jézus mellett az igazi családom.
Összetört ugyan az életem, de csak azért, hogy sokkal szebb életet kaphassak. Megláthattam, hogy miért születtem meg, mi az igazi feladatom. Most már erre az útra léphetek, amelyben nap mint nap segítséget és iránymutatást kapok.
Köszönöm a gyülekezetemet, ahova tartozom, ahol nagyon szeretnek. Köszönöm a barátaim, akik egyként állnak mellettem. Ahogy én is mellettük. Mindnyájan átadtuk életünket Istennek.
Dicsőítés
Tegnap volt az első alkalom, hogy a faluházban összejöttünk Isten magasztalására. Valahogy nem is foglalkoztam vele, hányan jönnek el, mert tudtam, hogy engem Isten, a barátaim, és a gyermekek jelenléte tesz boldoggá.
Mire odaértem, már tele volt a ház. Ott voltak mindannyian: barátaim, gyermekek a faluból, szülők. Gitározással indult az este, mi pedig énekeltünk, és engedtük, hogy a szeretet betöltse szívünket. Azután imádkoztunk az emberekért, életekért, értünk.
1 óra telt el így, majd a következő 3 óra beszélgetéssel, nevetéssel, öleléssel. A gyerekek egy percre sem hagytak magamra, csókoltak, szorítottak magukhoz, versenyeztek, ki üljön az ölembe. A felnőttekkel összeölelkeztünk, ahogy sírva fakadtak a boldogságtól örömkönnyeim láttán.
Hála
A hálakönnyek Istennek és Jézusnak szóltak, amiért ilyen nagy kegyelmet adnak nekem, hogy felemelik életemet a legnagyobb ajándékkal: a gyermekekkel. Hiszem, hogy a tőlük kapott mérhetetlen szeretet Istentől van. Rajtuk keresztül érkezik a szívembe végtelen, hatalmas, mindent elsöprő szeretettel, megbocsátással és kegyelemmel.
Kívánom, hogy fény és hit töltse be az életeteket, szíveteket, ahogy az enyémet betölti napról napra. Sok-sok áldás hulljon rátok! Ámen.
Szeretlek benneteket!
Szerző: Bíró Marcsi
Fotók: Nagy Szilvia
Várunk szeretettel Nőkör közösségünkben.