Húúúú, de nem egyszerű ez az elengedés! Azt hittem, jobban fogom viselni, hiszen erős és (többnyire) racionálisan gondolkodó nő vagyok, de ezzel az érzéssel nehezebben küzdök meg, mint amire számítottam.

A történet – amely egyébként annyira kusza, hogy legalább egy napig lehetne mesélni – nagyon röviden így hangzik: a párom elmondta, hogy szerelmes…. egy másik nőbe, akire le is cserél. Viszlát!

Paff… nem ért váratlanul a beismerés, de azért így is fájt. Tudtam, hogy nem illünk össze, hogy mást keresünk, és valójában én sem voltam szerelmes, de akkor miért megy nehezen az elengedés? Valószínűleg itt is az egómban lehet keresni a választ. Sérült az egóm, mert….

• … a szép jövőképem hirtelen kidurrant és ezt nehezen fogadom el.
• … mert nem én hoztam meg a döntést.
• … mert valami teljesen másra cseréltek, mint amilyen én vagyok. Ez előtt pedig döbbenten állok.
• … mert az exemre olyan masszív rózsaszín köd ereszkedett, hogy észre sem vette, hogy milyen tapintatlan szavakkal jellemez engem az új szerelmével való összehasonlítás során.

A szakítás óta rengeteg érzelmet felvonultattam: voltam reményvesztett és mélységesen boldogtalan, voltam sértett, éreztem magam értéktelennek, majd szerencsésnek, aztán megalázottnak, dühösnek és haragosnak, de voltam cinikus és felvettem az „én különb vagyok” és a „majd én megmutatom és bebizonyítom” álarcot és persze sokat hibáztattam is magam. Ezek az érzések akár egy napon belül is átsuhantak rajtam.

Az elmúlt időszak hektikus érzelmei sokat kivettek belőlem, pedig próbáltam tudatosan feldolgozni a történetet.

√ A szakítás utáni első nap reggelén már az edzőteremben nyomultam és elszántan néztem magamat a tükörben, miközben a legkevésbé vonzó képemet mutattam izzadt pólóban, fénylő és kipirosodott arccal, kócos hajjal AC/DC-re zúzva a futópadon.

√ Életmódot váltottam: továbbra is rendszeresen mozgok és figyelek az étkezésre. Ennek a megtervezése, megszervezése is tereli a figyelmem.

√ Kiírtam magamból az érzéseket. Rögtön szakítás után elkezdtem írni, hogy mi, hogyan, miért történt, ahhoz milyen érzések társultak. Valamint naponta írtam, hogy éppen mit gondolok, hogyan érzem magam. Az asztalomon volt egy füzet és ha jöttek a gondolataim, gyorsan papírra vetettem őket. Ez a fajta „írásterápia” tényleg segített. Volt néhány dolog, ami az írás során, a történet újra olvasásakor tudatosult bennem.

√ Ugyanebben a füzetben elkezdtem írni egy „Menj a francba!” levelet. Megkönnyebbülés volt a legtrágárabb gondolataimat is kiadni magamból.

√ Írtam egy búcsúlevelet számára. Ebben megköszöntem a szép emlékeket és leírtam, hogy mennyire megbántott azzal, amit tett, és ahogyan azt tette. Leírtam, hogy örülök, hogy része volt az életemnek, de megkértem, hogy többé ne keressen, hogy végig tudjam vinni az öngyógyító folyamatomat.

√ Nagyon tudatosan igyekeztem összeszedni, hogy mit tanultam a történetből, mi az, amire legközelebb jobban odafigyelek, amit másképp csinálok.

√ Elgondolkodtam azon, hogy miért hozta őt a sors az életembe. Mi az, amit kaptam tőle, amit tanulhattam tőle, amit itt hagyott nekem.

√ Elkezdtem összegyűjteni a pozitív gondolataimat: miért is jó nekem az, hogy ez történt.

√ Meditáltam. Legalább is megpróbáltam meditálni. A saját magam által összeszedett pozitív üzenetekre összpontosítottam.

√ Visszaküldtem mindent, ami az övé volt. Fokozatosan elkezdtem megszabadulni azoktól a tárgyaktól, amik rá emlékeztettek.

√ Nagyon sokat beszélgettem a barátaimmal. Ők egytől egyig fantasztikus emberek és rengeteget segítettek a feldolgozásban. Már az felszabadított, hogy összeszedetten és a tényszerűségre törekedve hangosan elmondtam azt, ami történt. Mindenki valami más gondolatot, megvilágosodást adott hozzá a történetemhez.

√ Elkezdtem eseményekre, rendezvényekre járni. Ez is terelte a gondolataimat, lekötötte az időmet és nem mellesleg megadtam az esélyt magamnak, hogy találkozzak új emberekkel.

√ Tudatosítottam, hogy az elengedés egy hosszabb folyamat lesz, amelynek során több szakaszon fogok keresztül menni és ez nem lesz könnyű utazás.

√ Egy coach társam segítségét kértem, aki profi az elengedés témájában.

Ezek voltak azok, amikre büszke vagyok. De van jó pár dolog, amire nem. Pl. egy hétig nem ettem és napi 3-4 órát aludtam. Hetekig járkáltam fel-alá a lakásban. Sokat könyököltem az ablakban és néztem azt a pontot, ahol utoljára láttam, miközben potyogtak a könnyeim …. Szánalmas, tudom! Igazságtalannak tartottam, hogy ő, aki ezt a mély sebet ejtette rajtam, most éppen élete legboldogabb időszakát éli.

És a legdurvább, hogy nem tudtam leszállni arról, hogy több információt tudjak meg az új párjáról, illetve a kettejük kapcsolatáról. Egyfolytában arra gondoltam, hogy mit csinálhatnak éppen. Facebook, Viber, Google a legközelebbi barátaimmá váltak. Vagyis inkább ellenségeimmé…. Itt tartok tehát, bő két hónappal a szakítás után. Elindultam a gyógyulás útján, dolgozik bennem az elengedés folyamata, de néha letévedek az útról. Bízom benne, hogy nem véletlenül történt velem ez az egész és csak több leszek tőle. Szeretnék pár hónap múlva bölcsebben, nyugodtabban, jobb önismerettel, mosolyogva visszanézni a történetre.

 

Szerző: Szabó Nóra

Várunk szeretettel Facebook közösségünkben.