Emlék mozaikok. Lányomnak szeretettel

Emlék mozaikok. Lányomnak szeretettel

Hallom, ahogy sírsz a szobádban.

Még nem alszod át az éjszakát. Azon gondolkodom, felkeljek-e hozzád, vagy hagyjam, hogy álomba sírd magad. Egyesek szerint mindig fel kell venni a gyereket, amikor sír, ne érezze magát soha egyedül. Mások azt javasolják, hagyjam sírni, megszokja majd, s ha megtanulja, hogy nem veszik fel mindig, végül átalussza majd az éjszakát. Melyiknek higgyek? Melyik alapján cselekedjek?

Míg ezen morfondírozom, elszenderülök.

Vigyázlak, ahogy csúszdázol a játszótéren.

Hiába minden gondos mozdulatom, Te lezuhansz. Fekszel a földön, teljes némaságban – csak nézel rám. Atyaég. Mi történt veled? Lehet, hogy agysérülést szenvedtél? Kómába esel? Rohanás a kórházba, röntgen, vizsgálatok sokasága, körömrágás, sírás, önvád, mire kiderül: minden rendben. De Te még mindig néma vagy, egy szót sem szóltál azóta. Istenem, mit tettem veled? Most már örökre ilyen maradsz?

Gyötrődhetem egész életemben, mennyire nem őriztelek.

emlék mozaikok

Nézem, ahogy csacsogsz, barátkozol, futkosol.

Idegenek, barátok egyaránt körülötted. Beszélni akarnak veled, vagy csak körülötted lenni. Ó, nem, hiszen bántanak. Rajtad nevetnek, téged kergetnek. Vagy mégsem? Mintha megfordulna a helyzet. Már magam sem tudom. Hol így, hol úgy látlak a körükben. Meghívjam őket, hogy jobban szeressenek? Vagy ne engedjelek el hozzájuk, hadd érezzék a hiányodat?

Hosszú-hosszú idő, amíg elfogadom: ez a Te ügyed.

Első versenyeden izgulok.

Talán Te leszel a legújabb úszó-reménység. Az is lehet, hogy egy napon neked tapsol majd ország-világ. Suhansz a habok között, mint egy sellőlány. Ó, a többi pályán sorban hagynak le a többiek, míg a medence széléről ordibálok, biztatlak.  Már mindenki engem néz, de Én csak Téged látlak. Ahogy vacogva kimászol a vízből, gondolataimban szép lassan sutba kerül a sok csillogó díj, elismerés.

Mégis büszkén pillantok körül: az én lányom!

emlék mozaikok

Melletted ülök, amikor a leckéd írod.

Nehezen megy, még nem érted a lényeget.  Vagy mégis, csak másképp látod? Nahát, hiszen ez egy merőben új nézőpont. Milyen kreatív vagy! Milyen okos, ahogy kifejted a gondolatod! Miközben hallgatom, ahogy a verset magolod, megannyi érzés cikázik át rajtam. Hiszen Te szavalsz, hangsúlyozol, előadsz!

Mekkora csoda vagy!

Ott vagyok veled, amikor összetörik a szíved.

Ó, az a szemét, nem figyelt rád eléggé, nem értékelt téged úgy, ahogy megérdemled. Hát nem látja, hogy a legnemesebb gyémántot veszíti el? Nem látja, mennyi mindent adsz neki? Vagy lehet, hogy túl sokat kap? Lehet, hogy Te ragaszkodtál jobban? Sebaj. Majd a következő jobban megy. Egyre szebb és szebb kapcsolatokat kapsz majd, Kincsem. Emeld fel a fejed, mosolyogj hát.

Egyetlen könnycseppet sem érdemel már.  

emlék mozaikok

Rengeteg, rengeteg emlék, ami összeköt minket. Apróságoknak tűnő események láncolata, amelyek kitöltötték elmúlt éveinket. Közös nyaralások, születésnapok, karácsonyok. Vicces szólások gyűjteménye a hűtőn. Egy-egy szó, egy-egy sztori, és máris együtt nevetünk. Hogy ez mennyire jó!

Ezek az emlék mozaikok töltik ki életünket, segítenek Téged, és éltetnek Engem.

Mert végig kísértelek, ahogy felnősz, míg végül elengedem a kezed. Állsz a világban értetlenül, tapogatózol, óvatosan építed az életed. Figyellek a távolból, és bízom benne, hogy amit kaptál, elég volt mindehhez.

Tanítottalak. Tanítottál. Most rajtad a sor. Tanítsd Te is gyermeked.

 

szerző: Gürtler Szilvia

A képek illusztrációk. Forrás: pixabay.com

 

Várlak szeretettel Nökör közösségünkben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.