Minap megkérdezték tőlem, mit jelent számomra az írás. Mit ad nekem, milyen kreatív energiákat szabadít fel bennem? Megörültem a kérdésnek, ugyanakkor kicsit meg is lepődtem rajta. Mondjuk kár volt csodálkoznom, hiszen a hölggyel, aki a kérdést feltette nekem, egy könyvíró tréningen ismerkedtünk meg. Tehát Ő pontosan tudta, hogy számomra az írás sokkal több, mint amit még puszta hobbynak nevezhetünk. Szenvedély, amit muszáj kiélnem. Ha nem tehetném meg, az olyan érzés lenne, mintha valakit némaságra kárhoztatnának, akinek lételeme a beszéd. Na ez is én vagyok mondjuk…

Szóval miután túlestem az első csodálkozáson, örömmel konstatáltam, hogy végre valakinek megfogalmazhatom azt, ami tudat alatt már egy ideje elkezdett bennem kikristályosodni. Bevallom,  korábban még sosem gondoltam át TUDATOSAN, milyen szerepet tölt be életemben az írás. Mindössze azzal voltam tisztában, hogy imádok írni. Mindegy mit. Legyen az levél, blogbejegyzés, facebookos hozzászólás. Bármit, csak toll legyen a kezemben, vagy billentyűzet az ujjaim alatt.

Írónak születtem!

A kérdés kapcsán most visszapörgettem, hogyan jutottam idáig. Mert egyhez nem férhet kétség: amióta az eszemet tudom: menthetetlenül és visszafordíthatatlanul grafomán vagyok. Általános iskola első osztályában kezdődött a történet Vera nénivel, aki megismertetett a betűkkel. Egyúttal egy életre megszerettette velem azokat. Akkor még nem is gondoltam, milyen hatalmas ajándékot kaptam tőle. Mindössze pár évvel ezelőtt tudatosodott bennem a dolog jelentősége. Azzal a felismeréssel együtt, hogy milyen fantasztikus döntés volt a középiskolában úgy határozni, hogy elvégzem a gépírás fakultációt. Visszatekintve úgy érzem, akkor pecsételődött meg végképp a sorsom.

Valaki, akinek lételeme a kommunikáció, annak a Paradicsom kapuja nyílik meg, mikor egy ilyen tudást kap a kezébe. Mert onnantól eltűnnek a korlátok és úgy érzed semmi nem szabhat határt annak, hogy minden felbukkanó gondolatodat rögzítsd, minimális idő ráfordításával.

Ha ismered a P.S. I love you című filmet, elképzelhető, hogy emlékszel a főhős, Holly ars poeticájára: ‘a sorsom az, hogy alkossak – az már édesmindegy, hogy mit’. Ez lett a pár éve megszülető blogom mottója is, ami azóta olyan szerves része lett az életemnek, ami nélkül már nem tudnám elképzelni a mindennapjaimat.

Főszereplő: az írás

Ha egyetlen szóban kell megfogalmaznom, milyen szerepet játszik az életemben az írás, azt tudom rávágni gondolkodás nélkül: főszerepet. Mert már nem az a kérdés, írjak-e és ha igen miről, hanem, hogyan érzem magamat, mikor nincs rá időm vagy energiám. Olyan, mintha elszállna az erőm, mintha nem lenne értelme az életemnek. Aztán rájövök, hogy de hiszen VAN! Az, hogy írhatok a magam örömére, megosztva másokkal az elmúlt évek során összegyűjtött értékes tapasztalataimat. Melyeket vétek lenne veszni hagyni.

Nem magam miatt. Hanem azok miatt az emberek miatt, akik olvasva ezeket képessé válnak pozitív változásokat generálni a maguk életében. Ahogy az enyémben is megtették mások. Akik ugyanolyan szenvedéllyel írtak a saját tapasztalataikról, ahogy én teszem. Anélkül, hogy bármit várnánk cserébe. Köszönetet, elismerést, vagy akár pénzt. Számunkra az az öröm, hogy adhatunk. Élményt, tudást, értékes információkat. Mosolyt csalhatunk mások arcára, megkönnyíthetjük az életük egy-egy területének tökéletesítését. Nos, ezt jelenti számomra az írás. És végtelen hálát azért, hogy mindez az életem része lehet.

 

Szerző: Kiss Boglárka, a blogi.hu bloggere

Várunk szeretettel Nőkör közösségünkben.