Sajnálom, hogy nem találkoztunk személyesen, ezért engedd meg, hogy levélben kiáltsam világgá: elengedlek, mert szeretlek, és mert magamat is szeretem.

Megtanultalak értékelni,

partnernek tekinteni, becsülni, és elfogadni teljes lényed. Néha én húzlak a változásban, néha Te vagy az, aki megtartasz, amikor magam alá zuhanok. Fizikai jelenlét nélkül is érzékellek, mégis ölelő karodra, fülembe duruzsoló hangodra, és biztonságot adó jelenlétedre vágyom. Arra, hogy teljesen átadva magunkat, megéljük a szabadságot, a szenvedélyt, a szárnyalást.

Megtanultam értékelni magamat is. Mostanra teljes egésszé válva, felszabadultan, feltöltődve, önfeledten, szerelemben oldódva akarom élni az életem. Hiszek magamban, hiszek abban, hogy képes vagyok adni, és képes vagyok befogadni, megélni a boldogságot. Ezért kiszállok a szenvedés kerékből, huzavonából, hazugságokból, játszmákból.

A bennünk, köztünk lévő szeretet, és mi magunk is többet érdemlünk ennél. Nem sunnyogva, nem mismásolva, nem lopva, lelkiismeret furdalással telve beszélni, találkozni. Csakis felvállalva, színtiszta kapcsolódásban létezni.

Szívem minden dobbanását melletted,

szíved minden dobbanásával összefonódva szeretném érezni.

Féltél attól, hogy nem tudod megadni nekem, amire szükségem van. Veled érzem az egységet, de amit felém közvetítesz, amennyi időt, energiát rám szánsz, amit most nyújtasz, az már nem elég. Így válik önbeteljesítő jóslattá a félelmed.

A kis herceg szavait picit átköltve: „az idő, amit rám vesztegetsz, az tesz olyan fontossá engem.”

A legfontosabbnak akarom érezni magam, miközben félek az elutasítástól, és ahogy adok, párhuzamosan hárítok is. Látom, ahogy elmondom, mennyire szeretlek, majd a következő mondatom arról szól, hogy ne hívj, mert felkavar. Így válik az én félelmem is önbeteljesítő jóslattá.

Hiszek abban, hogy szeretettel, törődéssel, odafigyeléssel, tudatos döntésekkel felül tudjuk írni programjainkat.

Hálásan köszönöm

az életemben töltött óráidat, a szereteted, törődésed, odafigyelésed, a lényed. Köszönöm, hogy általad megtanulhattam úgy a világról, mint magamról sok mindent, és megtalálhattam saját magamat.

Élesztgettél, és én felébredtem. Életet adtál, és erővel töltöttél fel. Megmutattad, hogyan kell élni, hogyan kell szeretni. Felemeltél engem, és minden erőddel tartottál. Együtt repültünk. Tovább kell mennem, de mindörökké bennem élsz.

Bár minden elválás a kínok kínjával egyenlő, mégis: elfogadom a választásod, a döntésed, és kívánom, hogy éld örömmel, a vágyaidnak megfelelően az életedet, tapasztald meg mindazt, amit csak szeretnél.

Végtelen szeretettel kívánok neked minden jót.

Elengedlek,

szállj szabadon, kedvesem.

Ölellek.

 

Szerző: Gürtler Szilvia

 

Várunk szeretettel Nőkör közösségünkben.