Egy iskolai románc történetéről szeretnék mesélni. Egy lányról, aki igéző zöld szemeivel rabul ejtette a szívemet.

Egy szokásos hétköznapon sétálgattam az iskolám folyosóján, amikor hirtelen megláttam Őt. Páratlan szépsége magával ragadott, vonzó külsejére felfigyeltem, és belül valami összefacsarodott bennem, leginkább talán úgy mondanám: tudtam, hogy ő az igazi. Gyönyörű zöld szemei nagyon megtetszettek, azonnal megfogott velük, nem tudtam róluk levenni a pillantásom. Itthon, az utcán, a közértben, mindenhol csak rá gondoltam.

Mindez tavaly tavasszal történt. Aztán egy szép őszi napon ott ültem az iskolai büfénél, a másik asztalnál pedig ő ült a barátnőjével. Meglepetésként ért, hogy hirtelen odajöttek hozzám, kérni akartak tőlem valamit, ha jól emlékszem. Ugyan nem tudtam nekik segíteni, mégis leültek mellém, és elkezdtek velem beszélgetni.

Mindkét lány szép volt, de az én választottam különösen tetszett. Bevallom, kicsit zavarban voltam (na jó, nagyon zavarban voltam), mivel nem vagyok az a nagy csajozós fajta. Nem tartom magam jóképűnek, és főleg nem tartom magamat bátornak ezen a téren.

Ez után a beszélgetés után majdnem minden nap találkoztunk, vagy ha összefutottunk a suliban, mindig köszöntünk egymásnak. Sokféleképpen próbáltam közeledni felé. Először csak mosolyogtam rá, amikor láttam a szünetben, volt, hogy odamentem a termükhöz, kihívtam beszélgetni, később chaten is beszélgettünk, erről-arról. Aztán egyre jobban beleszerettem.

Persze virágot, csokit vagy ehhez hasonlókat soha nem adtam neki, mert nem akartam túl rámenős lenni, nem akartam nyomulni, vagy ilyesmi. Nem nagyon volt bátorságom jobban közeledni felé, bár sosem tagadtam előtte, hogy tetszik nekem.

Egyébként nagyon tehetségesnek tartom. Rendészetet tanul, vagyis pontosabban rendőrnek készül. Rendőrnő lesz! Vicces. Emellett, ha jól tudom, színi szakkörbe is jár. Egyszer láttam őt egy előadáson, ami az 1956-os forradalomról szólt, nagyszerűen alakított benne, szerintem óriási, és hiteles színésznő lenne, lehetne belőle, mindamellett, hogy egészen  Nicole Kidman-es így arcra.

Kiderült viszont, hogy van valakije. Persze tudomásul vettem. Mind a mai napig jóban vagyunk, egyszer mondtam is neki, hogy rám bármikor számíthat. Remélem, hogy ezt még mindig nem felejtette el.

Így zárult ez az iskolai románc, anélkül, hogy igazán elkezdődött volna. A bennem élő szerelem viszont nem szűnik. Mégis, azt remélem szép életük lesz együtt, és mindent megad neki az a srác, amit én nem tudnék. Sikeres életet kívánok a lánynak, sikeres és boldog életet.

Egyik kedvenc idézetemmel szeretném befejezni a történetem: „Nem lehetnek határai az emberi igyekezetnek, akármilyen rossznak is tűnik az élet, amíg van élet, van remény is!” (Stephen Hawking)

Írta: Nagy Richárd

 

 Várunk szeretettel Nőkör közösségünkben.