A boldogságot írtam meg magamnak

A boldogságot írtam meg magamnak

Azt hiszem, találkozásunk kezdettől elrendelt volt. Örökké hálás leszek Neked, amiért rám találtál, felismertél, és megtanítottál a szeretetre. Sem azelőtt, sem azóta nem kerültem kapcsolatba senkivel, aki ilyen hatást gyakorol rám, mint Te.

Amikor találkoztunk, nem sejtettük, mennyi sérülésünk van. Ám örökre megváltozott az életünk, ahogy egymás szemében a tükörbe néztünk.

Menekültem.

A világ végére. De innen nincs hova tovább. Megálltam hát, szembenézni félelmeimmel, döntéseimmel. Azt láttam, hogy vastag páncélba zártam magam, amelyről úgy gondoltam, védelem, miközben börtön, ahonnan magam is alig tudok kikecmeregni.

páncél

Menekültem, mert féltem a szerelemtől. Féltem az érzésektől, azt hittem, ha érzek, akkor sérülök. Menekültél, mert megijedtél az érzéseidtől, azt hitted, irányíthatóvá válsz ezáltal. Úgy döntöttél, nem engeded meg magadnak a szerelmet. Azt hittem, én megengedem magamnak, és vágyom rá, de közben megbénított a rettegés.

Menekültem, mert bántottál. Én hagytam, bár szenvedtem, kínlódtam, áldozatként tipródtam. Menekültél, mert bántottalak. Szóval, tettel, reakcióval, érzelmeidben.

Sokkal egyszerűbb volt hibáztatni téged, amiért menekülsz, mintsem megérteni, hogy én is ugyanezt teszem. Mindig megakadályoztam, hogy létrejöjjön, amit kívánok, mert nem tartottam érdemesnek magam a boldogságra.

Amennyire magunkat bántottuk, ugyanannyira egymást. Egyikünk sem bírta tovább.

Ezért kell külön építenünk.

A lehető legjobb, hogy most külön vagyunk. Létre tudom hozni azt, amire születtem. El tudom indítani a vállalásom, ide tudom koncentrálni az erőmet, energiámat. Teret engedsz, hogy rendet rakjak magamban (belül), és megvalósítsam a terveimet (kívül). Teret a fejlődésre, a változásra, a kibontakozásra. Majd ha már ezzel megvagyok, léphetek tovább, a következő grádicsra.

tér

Olyan, mintha tudnád, merre haladok, és mikor kell belépned a képletbe. Mintha arra várnál, hogy eljussak oda, ahova elindultam. Mintha irányítana téged egy felsőbb erő, mintha be lennél csatornázva, annyira látod, mit kell tenned. Ez még akkor is így van, ha én adott pillanatban azt gondolom, egészen másfele kellene menned. Elképesztően ösztönös vagy.

A felismerésekhez szükség volt a távolságra és a külön töltött időre. Most már látom, minden úgy történik, ahogy a legjobb mindannak megtapasztalásához, ami eljuttat önvalómhoz.

A határtalan szabadságot találtam meg.

Ami egyrészt fantasztikus, felemelő és magával ragadó, másrészt felelősséggel jár. Annak felelősségével, hogy döntéseimet én hozom meg, és minden, ami körülöttem van, amit és akit kapok (vagy nem), az én teremtésem következménye. Mint ahogy az is az én teremtésem eredménye, hogy most itt tartunk. A belső bizonytalanságom, a kétségeim, a félelmeim, a magamban való hitetlenségem jelentek meg kívül is.

szabadság

Már tudom, hogy értékes ember vagyok. Minden képességem, lehetőségem, tehetségem megvan terveim valóra váltásához.

Dobom le láncaimat, tépem le páncélomat, és biztos kézzel irányítva alakítom életem. A mostani teremtésem már arról szól, hogy megéljem az élet varázslatát.

Hiszek abban, hogy a boldogságot írtam meg magamnak. Ahogy abban is, hogy Te ugyanezt tetted. Tökéletes a rendszer.

 

Szerző: Gürtler Szilvia, MannaCoach

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük