Engem közgazdászként és vállalkozóként egyaránt nagyon érdekel, miként működik az angyali üzlet. Hogyan kaphat egy ötlet pénzügyi és szakmai támogatást, hogyan mutathatom be magam, a cégem, a termékem úgy, hogy egy vadidegen ember belelássa azt, amit én látok a saját tervemben, amit én hiszek bele. És ha már belehitt a másik, mi történik a folyamat során, hogyan dolgozunk együtt, hogyan valósítjuk meg az immár közössé vált célunkat, azaz hogyan építünk fel közösen egy sikeres vállalkozást.

Gellér-Varga Zsuzsival különböző meetupokon és startup rendezvényeken találkoztam, ahol rendületlenül követte Károlyi Tónit, és filmezte az üzleti angyalként működő befektető mindennapi kalandjait. Nyárra készül el az a dokumentumfilm, amely egy olyan vállalkozóról szól, aki optimizmusát, szaktudását és vagyonát bevetve dolgozik azon, hogy külföldről hazatérve, Magyarországon valósítsa meg célját.

Zsuzsi az operatőre és rendezője az Angyali üzlet című filmnek,

amelyet két kisgyermek mellett, szabadidejét és pénzét áldozva, az elmúlt 7 évben készített. Ő maga így mesél erről az időszakról:

„Sokáig kívülállónak éreztem magam a startupperek között. Nem azért, mert nő vagyok, hanem mert nem vagyok szakmabeli. Tehát például amikor kifejezetten női startuppereknek szóló eseményen vettem részt, és ott forgattam, akkor is kívülállónak éreztem magam. Tisztelettel vegyes csodálattal tekintettem a nálam általában jóval fiatalabb lányokra, akik tolták a projekteket. Vagy a velem egykorú nőkre, akik tanácsadói, befektetői minőségben voltak jelen.

Nekem ez nagyon imponál, talán éppen ezért kezdtem bele ebbe a témába sok-sok éve, mert vonzott ez az idegen tematika, a másféle észjárás. Kihívás volt megértenem, de még nagyobb kihívás volt megtalálni benne az elmesélhető történetet. Az évek folyamán egyre több mindent megértettem belőle, ez is segített az azonosulásban.

Persze ahhoz, hogy kívülről tudjak ránézni egy sztorira, kívül is kell maradnom, megtartani a megfigyelői álláspontomat. Jó érzés, amikor egy idő után már nem “kínai”, amit beszélnek és értem a szakzsargont, meg esetleg azt is, hogy egy ötlet mitől működhet vagy mitől nem.

Ez a zseniális a dokumentumfilm készítésben:

beleásom magam egy számomra teljesen idegen területbe. Amikor pályám elején kórházi sorozatokban forgattam Amerikában, pár hónap után úgy éreztem, hogy egy sebösszevarrást simán megcsinálnék. Néha az orvos kérdései után előbb sejtettem, hogy merre fogja vinni a diagnózist (persze csak egyszerű esetekben), mint ahogy azt ő elmondta volna a betegnek.

Ráéreztem, hogy mi után mi következik a sürgősségin egy sérült ellátásakor, így nem voltam útban, de a fontos pillanatoknál mégis jelen lehettem. Egy-két év orvosi egyetemnek is megfelelt az ott töltött időszak.

Itt nagyon hasonló volt a helyzet, Tóni tréningjeit követve egy idő után egészen jól tudtam már a befektetői mantrákat én is. Mi több: egy teljesen kezdő startup-nak biztosan tudnék relevánsakat mondani. (Pl. az 5 legfontosabb dolog, “a csapat, a csapat, a csapat, a csapat és a technológia”.)

Az eseménykövető módszerrel készülő dokumentumfilm forgatásában az a nehéz, hogy nem igazán tervezhető előre. Ráadásul nem is mindig egyértelmű, hogy fontos lesz-e a film szempontjából egy-egy esemény. Ha délután vagy este kellett forgatnom, a férjem volt a gyerekekkel. Ehhez elég jól hozzászokott mindenki az évek alatt. Az is szerencse volt, hogy ő is rugalmas beosztásban dolgozott, mert volt, hogy elhúzódott egy napközbeni forgatás és nem értem volna oda a gyerekért az oviba, ilyenkor legtöbbször tudtam őt riasztani. De olyan is előfordult, hogy lekapcsoltam a kamerát és kislisszoltam egy eseményről, mert tovább tartott, mint vártuk és nem volt más, aki a gyerekekért menjen. Ilyenkor mindig az „ősi” filmes mondást alkalmaztam: „Ami nincs felvéve, az nem is hiányzik.”

A férjem és a gyerekek is nagyon támogatóan álltak „anya hobbijához”.

Ezen azért elviccelődtünk az elmúlt években, mert amúgy ez a végzettségem, a szakmám és a hivatásom, de tény, hogy emellett a film mellett folyamatosan egyéb – pénzkereső – munkákat kellett elvállalnom. Jó esetben ezek videós munkák voltak, de akadt egyéb is.

Tehát támogattak, szurkoltak, segítettek, de néha azért a gyerekeknél elszakadt a cérna. Samu, a kisebbik egy ideig azt mondta mindenkinek a mi-leszel-ha-negy-leszel unalmas felnőtt-kérdésre, hogy „filmforgató”. Aztán egyszer, már a vágás idején, amikor kicsit később értem oda az oviba, megkérdezte: – Mama, miért jöttél ma ilyen későn értem az oviba? – Mert dolgoztam – feleltem neki. Erre ő gondterhelten: – Hát ilyen sokáig tart elvágni azt a filmet?

A nagyobbik tesója, Misi pedig egyszer benyitott a dolgozószobába, a számítógép előtt ültem, és kibetűzte a képernyőn levő szöveg első sorát: – Szi-nop-szis…. Mama, az egy betegség? – kérdezte. Ezen elgondolkodtam. Igen, egy betegség, szenvedélybetegség, bár talán függő még nem vagyok.

Az, hogy ennyi év után, önerőből mégiscsak befejezem a filmet,

valami bulldog-karakterisztikára utal a személyiségemben. Megfogtam 7 éve és nem engedtem el. Akkor sem, ha nem minden úgy alakult a történetben, ahogy az ideális lett volna. Akkor sem, mikor többedszerre sem kaptam támogatást a filmre olyan forrásokból, ahonnan a korábbi filmjeimre minden gond nélkül. Akkor sem, ha az ideálistól messze eső technikai feltételekkel dolgoztam.

Azon gondolkodtam, hogy vajon miért? Mi volt ebben a történetben, ami ennyire berántott engem – és reményeim szerint a nézőt is be fogja? Azt hiszem, egyrészt a dokumentumfilmes rajongása a valóságos történetek iránt.

Ahogy a szemünk előtt kibomlik egy üzletember története, egy család élete, illetve élet-szelete. Ezt nehéz „abbahagyni”. Hiszen az élet maga sem „hagyódik abba”, hol van az a pont, ahol az ember kiszáll, és azt mondja, itt a vége, fuss el véle. Nyilván történetmondóként muszáj megtalálnom ezt a pontot, de esetünkben ez nem adta magát könnyen.

A másik fontos marasztaló tényező a szereplőim iránt érzett felelősség, hogy jól, őszintén tudjam elmesélni a történetüket, hogy megszolgáljam azt a mérhetetlen megelőlegezett bizalmat, amit kaptam tőlük abban a pillanatban, amikor beengedtek az életükbe.

Minden momentumot élveztem, és minden erőfeszítés, idő- és energia ráfordítás megérte. Végre a finisben vagyok. A vágás befejezése után külön öröm volt összeállítani a filmből kihagyott, de általunk nagyon szeretett vicces jelenetekből egy csokorra valót.”

Az angyalok hideg valósága / The Cool Reality of Angels from Zsuzsanna Geller-Varga on Vimeo.

Befejezés

Én csak csodálom, ahogy Zsuzsi a háztartás, a gyermekek, az egyéb munkái és kötelezettségei mellett ilyen kitartóan, áldozatoktól sem visszariadva eléri ebben a történetben a teljes kibontakozást. Nőként, társként, anyaként megfelelve a mindennapokban, mégis követve, és mára megvalósítva azt az álmot, amelyet hét évvel ezelőtt magának álmodott.

Ha te is kíváncsi vagy az Angyali üzlet című filmre, és szeretnéd megnézni nyáron kényelmesen az otthonodból, egy nagy tál popcorn mellett, akkor támogathatod Zsuzsit az utómunkálatokban.

Én már alig várom, hogy megnézzem a teljes filmet.

szerző: Gürtler Szilvia

Várunk szeretettel Nőkör közösségünkben.