Alkotás és nőiség misztériuma

Alkotás és nőiség misztériuma

Máig visszacseng fülemben, ahogy barátnőm arra biztat, készítsek táskákat és kiegészítőket. Hosszú út vezetett a szívem megnyitásáig, a szépség kiáramoltatásáig.

Táskáim mind egy-egy állomást jelképeznek az életemből. Fejlődésem követhető nyomon rajtuk, mindaz, ahogy élesztgetem a bennem rejlő tehetséget, kreativitást, fantáziát.

Az alkotás számomra olyan,

mintha megmerítkeznék egy másik világban.  Ott kitágul számomra minden, amiképp álmunkban is varázslatos világokba csöppenünk. Inspirálnak az anyagok, a színek, és hagyom, hogy a folyamat magával ragadjon. Többnyire elvonulok, hogy magam legyek, és nyugodtan barangolhassak a kreatív mezőkön.

Kezembe veszem a ceruzáimat,

és megrajzolom, amit „odaát” látok. Nem szoktam különösebben figyelni a trendeket, mert így nem tudnak befolyásolni az alkotásban, szeretem, ha a fantáziám szabadon szárnyalhat. A kollekciókat leginkább a magam örömére tervezem, így különösen érződik bennük, hogy szeretve vannak.

tervezés
tervezés

A tervezés után

következő izgalmas és látványos rész, amikor a modell a valóságban is megszületik. Ott bábáskodok végig, amíg munkatársaimmal együtt létrehozunk megint valami újat, különlegeset, és használhatót ide a földi világra. Izgatottan várom mindig, hogy az álmomból valóság legyen. Legnagyobb élményt és kiteljesedést eddig számomra a Mágikus táska kollekcióm elkészítése okozta, ahol égi segítőimmel együtt dolgoztunk, és a múltból átemeltünk valami létező, misztikus erőt, valami varázslatosat a jelenkor valóságába.

alkotás és nőiség
alkotás

Kreatív munkámat

a táskák fotózásával, a kampányképek elkészítésével és weboldalamra feltöltésével koronázom meg. Ekkor érzem azt, hogy remekműveket hoztam létre, készen arra, hogy publikáljam őket.

Szerencsés vagyok, mert a munkámban kiteljesedhetek, az alkotói adottságomat bármikor használhatom, és átadhatom a csodálatos érzésekkel átitatott táskákat az arra nyitott nőknek és férfiaknak.

alkotás és nőiség
kész táska

Fel kellett fedeznem a forrást,

ahonnan a bennem lévő Nő fakad. Megtalálnom magamban azt az elvesztett ént, aki birtokában van az ősi tudásnak és ösztönöknek. Lebontanom hiedelmeimet, korlátaimat, amelyeket életeken át magamra aggattam. Mély, spirituális átalakuláson megyek keresztül, miközben változásaimmal hatok a környezetemre.

Folyamatos fejlődés, amelyet élek, érzek, ahogy egyre inkább sikerül befogadnom azt a létezőt, aki vagyok. Ahogy helyére kerül végre bennem, hogy gyarlóságaimmal és értékeimmel együtt vagyok tökéletes. Nő.

Legfontosabb számomra,

hogy értéket teremtsek, és használhatót, minden napi öröm hozót ebbe a világba.

alkotás és nőiség

Táskáimmal azt üzenem, hogy találd meg magadban elveszettnek hitt női minőségedet. Élj bátran, szabadon, hallgass a belső hangodra, az ösztöneidre.

Fogd fel mindezt egy kalandos utazásnak. Önmagadba.

 

Szerző: Szabó Éva Barbara, a Barb Tailor márka tulajdonosa

Várunk szeretettel Nőkör közösségünkben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.